1. Időutazás

    Chadar Trek. A legkülönlegesebb túrák egyike. Szebb akadhat, a vadregényes Zemplén az eldugott falvaival nekem közelebb áll a szívemhez. De azt hiszem, elfogult vagyok. :) De azt el kell ismerni, hogy izgalmasabb túra alig akad széles e bolygón. A befagyott Zanskar folyón télen bejutni a Zanskar völgy szívébe mindenképp izgalmas és életre szóló élmény. A sors fintora, hogy a helyiek, mint egyetlen útvonalat, amin ki és be lehet jutni a völgyből, a tél folyamán a legnagyobb természetességgel használják, és fel sem fogják micsoda nagyszerű kaland is ez. Hiába, nekik a szokás hatalma.


    Bár azt hiszem, kicsit előrerohantam az időben. Ugyanis egy darabig, pontosan Chillingig már autóval lehet menni, addig van út a folyóvölgyben. Mi is így tettük, és csak egyedül nekem volt furcsa, hogy 12-en voltunk egy 7 fős autóban. És az is csak nekem, civilizált túristának volt szembetűnő, hogy ha valaki rosszul volt, akkor szimplán kihajolt az ablakon, hogy könnyítsen magán. Még véletlenül sem állt meg, vagy lassított a gépjármű.

    A jégreszállás után nyilván az is csak nekem okozhatott problémát, hogy a jég alapvetően egy csúszos felület. Nekik valahogy az 1500 forintos gumicsizmában sikerült teljes sebességgel haladni a jégen. Az én bakancsom valahogy nem akarta ezt teljesíteni. A teljes sebességet szó szerint kell érteni, a befagyott folyó 60 km-es szakaszát a túristák 5-7 nap alatt teszik meg, a tavaly télen a faluba kilátogatók 3 nap alatt tették meg. Mi, a tucatnyi helyi meg én, másfél nap alatt. Ez bizony teljesítménytúra tempó, ami nem azért volt kimerítő, mert a kilométerre jutó szintemelkedés hasonló volt a Mátra115-höz, hanem mert végig estem-keltem, ami a végére már marhára unalmas és fájdalmas volt. Sehogy sem tudtam megszokni a jeget, nem vált belőlem icewalker ezalatt a két nap alatt.

    Ritkán volt fél méternél vékonyabb a jég

     

    Az hogy másfél nap után elértük azt a pontot, ahol már úton lehet továbbmenni,szinte megváltásnak ígérkezett. Amiért ez mégis elmaradt, az a második nap kitört hóviharnak köszönhető. Ennek következtében nem a folyónál, hanem a hágó tetején vártak minket a jeepek, hogy Zanglába vigyenek. Azt hiszem, én arra a mászásra semmilyen körümények között nem voltam lelkileg felkészülve. Kegyetlen nagy hóviharban, közel 30 kiloval a hátamon és kb. 4000 méteres magasságban meg semmiképp sem. De az az európai forma hóember, aki felért a hágó tetejére, azért nagyon boldog volt, hogy azt az estét már Zanglában töltheti.

     

     

    Zangla. Tudni kell, hogy jelenleg a zanglai király területén élek és ennek folytán többé-kevésbé egy alattvalója vagyok. És ahogy lenni szokott egy rendes, magára valamit is adó királyságban, a legszebb épület (palota) a királyé. Ez itt sincs másképp, mivel az egyetlen ház a faluban, ami ki van meszelve kívülről is, az a zanglai királyé. És a második legnagyobb ház is az övé. A sok szempontból szomszéd és itt élő padumi királynak nagyobb a lakja, csak hát kicsit romosabb kívülről. Mindenben azért a helyi király sem lehet a legkirályabb - szörnyű szóvicc.

    Zangla

     

    A faluban a mi szemünkkel nézve szinte már felfoghatatlan a szegénység és a nélkülözés (vagy inkább a lehetőségek hiánya). Még Leh után is nagyon nagy a kontraszt. Bár itt is áram van esténként, még vizezettebb, és még inkább nem használható a nyugati eszközökkel. Iható vízért pedig negyed órát kell gyalogolni, hogy a közeli befagyott patak jegét áttörve lehessen merni. Így hát én is beálltam a sorba és egy kaniszterrel a hátamon megyek a patakhoz, hogy legyen elég víz Sonaméknál, ahol lakom. Aztán mióta itt vagyo,k megtanultam napi szumma 3 liter vízből megmosakodni. Nem mondom, hogy olyan tiszta vagyok, mint otthon szoktam lenni, de semmiképp nem érzem magam koszosnak, még mindig sokkal tisztább vagyok és eltökélt szándékom, hogy fogok maradni is, mint a helyiek. :) És hát a kosztban sincs nagy változatosság. Rengeteg rizs, zöldség szárítva van nyárról, kevés a “friss” dolog. De legalább húst is esznek. Nem annyit, mint nekem mondták még otthon, de gyakran és általában yak húst. Amit mivel kuktában főznek és általában egy rágós húsdarab marad. De legalább jót tesz az ínyemnek és nem sorvad el :)

    A helyi főutca

     

    Ha itt abbahagynám, akkor pont a lényeg, az egésznek a lelke maradna ki. Mert itt, a sanyarú körülmények ellenére is valami bámulatos boldogság lengi be ezt az alig 500 fős kis uradalmat. A nélkülözés és a kemény élet ellenére is mindenki mosolyog és kedves. Élvezik a telet is, mert a nap rengeteget süt, emiatt a mínusz 10 fokban is jó melegen érzi magát az ember. Üldögélnek, beszélgetnek a napos házfalaknál gyűlve, engem is mindig megpróbálnak bevonni, aminek egyszer vagy az lesz a vége, hogy rájönnek, hogy nem tudok ladakiul, vagy pedig én kénytelen leszek megtanulni. Az idősek pedig imádkoznak egész nap, általában a házak tetején, és az állatok hangja mellett az ő imamormolásuk az, ami “zajjal” betölti az amúgy hihetetlenül és tökéletesen csendes vidéket. Meg az esti röplabdameccsek hangzavara. Úgyanis az ifjak és középkorúak minden nap késő délutántól sötétedésig röpiznek. 8-an, 9-en vannak egy csapatban, kicsit kaotikusan, de ez senkit nem zavar. A hangulat óriási, állandó a nevetés, és néha a pályán párosodó szamarak odébbrugdosása is nehezíti a csapatok körülményeit. Ezalatt a kisebbek a helyi HOTE-L (sic) előtt gangelnek, és versenydekáznak különböző fonalakból meg egyéb kacatokból készített labdaszerűséggel. Ebben azért az szomorú, hogy sokkal jobban tolják, mint ahogy én tudnám.

    Nem a kép ferde, a pálya lejt

     

    Mindeközben pedig láttam és segítettem a vajkészítésben, és minden reggel frissen sütött chapati pita vár a hideg házi aludttejjel. Utóbbi nekem új értelmet nyert, és átverve érzem magam, hogy eddig miket adtak el nekem a boltban. Az igaz, hogy itt a konyhában minden étel egyszerű és kevés a változatosság, de ami van, az igazi és “bio”. Azért nálunk ez nem már nem feltétlen van így.

    Szánkó hiján

     

    Zárásként pár gondolat ömlesztve:

    Furcsa volt látni, hogy az egész falu él, méghozzá vidáman. Elsőre nehezen volt érthető nekem, hogy hogy nem akar innen mindenki Lehbe menni, mégis csak modernebb. Aztán pár hét ittlét alatt már kezdem érteni. Ez a fajta élet, életforma csak errefele létezik. Már Lehben is kihalt, nemhogy bárhol ahol még “jobbak” és modernebbek a lehetőségek.

    Ha szívemre teszem a kezem, akkor itt nem egyszerű utazó vagyok, hanem időutazó. 100-120 évvel bizonyos értelemben visszamentem az időben. Persze valahol sejtettem, hogy ez vár majd rám és örömmel néztem a dolgok elébe. Meg is kaptam rendesen. Megízlelhettem, hogy is élhettek őseim.

    Ezért ha egyfajta szubjektív objektivitással nézzük, akkor én azt mondanám, hogy Zangla már a 4. világ. Itt szinte minden modern vívmányért meg kell keményen küzdeni. Internet 30 km-re, de ha hó van, akkor oda sem lehet eljutni, mint ahogy sehova máshova sem. Mobil térerő és csak egy helyen van a faluban, mindenki oda jár telefonálni és mindenkinek megvan, hogy hol és hogy tartsa a mobilt a kezében hogy tudjon hívni. A modern világ senkiföldjén tengődöm.

    És még egy dolog, mikor ezeket a sorokat írom, már negyedik hete nem jutottam internethez, és igazából baromira nem hiányzik. Persze nem azt mondom, hogy otthon nem fogok megint órákat a net előtt lógni, csak nagyon könnyen és simán van élet nélküle. Ezt örömmel vettem. Ami viszont hiányzik, az az email és remélem érthető, hogy milyen különbséget értek a kettő között.

    És a hires palotája