Ha lehet ilyen feltételezéssel élnem, akkor talán ez az egyik leginkább várt poszt. Milyen is itt Zanglában az oktatás? Ha rövid akarok lenni, akkor más. Ha csak egy kicsit hosszabb, akkor el kell képzelni a magyarországi skanzenben még látható falusi iskoláknak az akkori szellemét és mentalitását. Így már egész közel járunk ahhoz, amit itt folytatnak oktatás címszó alatt.
Persze azért még lehet részletezni. Az iskolába összesen olyan 45 gyerek jár. Nyilván a létszám napról-napra változik, de nem azért mert betegek, hanem mert sokszor kell besegíteni otthon, vagy a földeken a munkába. És ilyenkor írnak a szülők angolul egy szívhez szóló levelet a tanároknak, hogy ma sajnos nem tud a gyerek a suliban megjeleni. Azt még pontosan nem tudom, hogy hány ilyen levélsablon kering a faluban, de azt tudom, hogy aki tud írni, az anno nagyon jól megtanult másolni, és emiatt pontosan másolják át a hibákat is. Ez persze nem akkora baj, mert ők ugye nem tudnak angolul, és hát a tanárok egyike sem végzett Oxfordban, talán nekik sem tűnt fel eddig.
Az iskola amúgy, mint már írtam, relative új épület, de az meglátszik, hogy az építése óta nem volt felújítva. Nincs olyan osztályterem, ahol ne lenne legalább egy betört ablak. A padokból a csavarok is már rég kiestek, úgyhogy az átlagosan 5-6 fős osztályokban mindig van legalább egy gyerek, aki az éppen aktuális céljai eléréséhez felhasználja a padok immár mobilis írófelületét valaki ellenében. De legalább egész jól fel van szerelve, bár lehet hogy én már túl régóta élek itt. Úgyanis pl. van a gyerekeknek egy szettnyi krikettfelszerelés, aztán a legtöbb teremben már van whiteboard. Ez nagy előrelépés, mert eredetileg a vakolt fal egy feketére festett része volt táblának kinevezve. Persze míg nem érnek ide a digitális táblák, addig azért még akadnak problémák. Nevezetesen, krétát mindig vadászni kell, mert már alig van, lévén, hogy nem használják a régi “táblákat”. Kincstári alkoholos filc a whiteboardokhoz pedig nincsen, mert drága, minden tanárnak sajátja van. Bár tudom, hogy nem vagyok igazi tanár, otthon is csak tanársegéd, vagy ha úgy tetszik tanseg voltam, nekem nincs ilyen filcem itt. Próbáltam venni, de még a city-ben, Padumban sem volt a papír-írószeresnél. (Engem ez valahogy nem lepett meg.) Így hát én egyedül, vagy a gyerekekkel, de az “órák” elején termeket járva krétát kell vadásznom. Ami még iskolai felszerelésnek mondható, az néhány ladakhi emlős- és madárvilágot bemutató poszter, abc-k kicsiknek, és térképek. Utóbbiból meglepően jól van a suli felszerelve, például legalább két Afrika térképről tudok. Az szinte említésre sem méltó, hogy az iskolában én nem találtam, csak egy India térképet, azt is szinte cafatokban, mintha a kutya szájából tépték volna ki, átélve egy képzelt indiai trianont. (A földgömbökről, illetve azok pontosságáról pedig már küldtem egy képet. Ha igaz ami ott ábrázolnak, akkor lesz még Párizs magyar falu.)
Még egy dolgot vettem észre, ami nagyon is úgy néz ki, hogy teljesen mindegy hol van az emberfia a világban, nem igazán változik és az univerzumun nagy konstansai között szerepel. Nevezetesen a suli WC, vagyis inkább sulipottyantós állapota, amit csak a szájon át távozott gyomortartalommal tudnám jellemezni. Azonban, mint minden valamire való általános suliban, itt is van tanári WC, ami suprise, suprise jobb állapotú. Nem sokkal, de legalább már elviselhető.
Viszont most már reggel 9 óra is elmúlott, bújjunk bele az iskolai uniformisunkba - mert itt bizony van és kötelező is hordani -, a kis kockás ingünkre húzott kék egyenpulóver könyökén és vállán lévő szakadásokkal ne is törődjünk, és induljunk a suliba. Menet közben még meg lehet állni, és a többiektől is elkérhetjük a házit lemásolni. Ha beértünk, akkor egy nagy lendülettel vágjuk a táskánkat az udvaron lévő, az egyes osztályokhoz tartozó táskakupachoz, úgyis ott lesz az óra megtartva (a nap meleg, a termek meg hidegek), és irány játszani. 10 órakor pedig hozzák a dobokat meg a cintányért, kezdődik a reggeli gyülekező, -torna, -ima és létszámolvasás. Úgyanis a 10-kor induló iskola ezzel a közel 30 perces merev és elég militáns szertartással kezdődik. A torna kimerül a törzshajlításban, viszont nem árt figyelni a névsorolvasásnál, mert ott bizony nem mondanak neveket. Minden gyereknek az egyes osztályokban megvan a sorszáma és jaj annak, aki nem figyel oda, a tanári “harag” lecsap rá, persze csak nevelő szándékkal. Végső vigyázállás után már jön is a “Hátra arc!” és katonás rendben minden gyerek menetelve masírozik is az udvar megfelelő sarkába, indul az oktatás.
Az egyes tanórák 40 percesek lennének, szünet nincs, és elvileg minden osztálynak van órarendje, de itt sokkal inkább a spontaneitás elve érvényelsül. Mivel általában kevesebb tanár van mint ahány osztály így olyan óra van és ott, ahol és amilyen tanár az osztállyal van, meg persze hogy mit van kedve tanítani. És ezután nem meglepő, hogy az, hogy mikor kezdődik és végződik egy óra azt nem a iskolacsengőként funkciónáló gong határozza meg, hanem hogy mikor lép be és ki az osztályból a tanár. Az egyetlen szünet a napban az egy órás ebédszünet. Ez többnyire a játékról, azon belül a krikettről szól. A gyerekek 5 perc alatt betolják az ebédjüket kézzel, ami többnyire rizs. Ha pedig a testvérek együtt járnak az iskolába, akkor tányér hiján egy kitépett füzetlapra vagy könyvre felezik meg a napi porciót a közös kis ételhordóból.
Így megy minden egyes oktatási nap a hét 6 napján. Nyilván 3 óra fele már nagyon lazul a fegyelem, a gyerekek mindenfelé rohangálnak, a tanárok meg kezdik unni a napot. Szombatonként meg már tényleg kemény dolog bármit is oktatni, inkább a kertet csináltatják a gyerekekkel, délután meg a nagyobbak nekiállnak kicsit takarítani az iskolában, vagyis felsöprik a termeket.
Amúgy érdekes volt látni, hogy itt még nincs meg a fegyelmezésben a nyugat-európai szemlélet. Magyarán egész liberális skandináv oktatási rendszer kapna úgy ahogy van szívrohammal kísért agyvérzést, ha látná mi folyik itt. Az igen aktív gyerek között rendet és fegyelmet tartani nem könnyű, úgyhogy a tanárok is alkalmazkodtak ehhez. Azokat, akik a tanár pálcájának hatósugárán belül rosszalkodnak bizony, bizony érheti egy erőteljes suhintás. Aki meg távolabb van, jobb ha fél szemmel mindig a légteret figyeli, mert bármikor tarthat feléje egy kisebb kő, figyelmeztetésképpen. Ha pedig ez nem elég, akkor jókor kiosztott tanári pofon a fegyelmezés következő szintje. Illetve, és ez a kedvencem, gyakran van az, hogy az egyik gyereket tanári utásításra és biztatásra az osztály többi tagja pofozza fel. Például ha nem csinált valaki házifeladatot, és az egész a legviccesebb, hogy csak akkor jöhet a következő pofozó a sorban ha a kioszott ütést megfelelőnek ítélte a tanár. Bizony van olyan aki 3-4-szer is próbálkozik a társán. Végülis teljesen jogos, a pofont is meg kell tanulni adni, meg kapni is.
De van az éremnek egy másik oldala is. Meg kell azt is vallani, hogy tanárnak lenni sem leányálom errefelé. Sokszor és sokat lógnak ők is, és ha van bármi fontosabb, mint például egy ijászbajnokság a szomszéd faluban akkor bizony azt választják munka helyett. Mindez történik azért mert a 7 tanárból aki itt tanít csak egy zanglai, a többieket valamelyik másik faluból rendelte ide a helyi kormányzat. Távol vannak a családjuktól, a falujuktól, a földjeikől amit nekik is meg kell művelni. Emellett az itteni körülményeik sem a legjobbak. A tavasz beálltáig, egy 3x5 méteres helyiségben laktak 5-en, úgy hogy ott ettek, főztek, aludtak és mosakodtak. Ezek után kicsit érthető, hogy ha tehetik akkor húznak el vagy haza. Valahogy itt sem igazi a megbecsülésük, legalábbis az állam oldaláról.
Zárógondolatként pedig egy true story, hogy hogyan megy a gyereknek az iskola. Sokszor tartok matekot, bár a legtöbbször ez elég nagy hajtépés. Most már látom, és nem félek attól, hogy innen a közeljövőben egy Nobel-dijas is kekerülne. Persze az is igaz, hogy a tehenet meg százszor ügyesebben fejik meg nálam. Ettől függetlenül, azt fájdalmas volt látni, hogy a 7.-esek 84:2=? egyszerű számpéldát úgy oldották meg hosszú percek alatt, hogy a 2-höz egyesével hozzáadtak kettőt, és tették mindaddig amíg eljutottak 84-ig. Persze így sem nem volt jó az eredmény mert elfelejtették, hogy hányszor is adtak kettőt hozzá. De így is csak az osztály fele számolt, a másik felének ez már túl nagy szám volt ahhoz, hogy egyáltalán hozzá tudjon kezdeni. Hát itt így vannak a dolgok…
De már szól megint a gong, az utolsó, jó erősen és sokáig, hiszen a gyereknek kiváltság megszólaltani, és ha tehetik akkor sokáig teszik. Mire felpillantunk már mindenki egyszerre felpattant és a őrült tempóban elindult hazafelé a földeneken át. Sok van még a mai napból hátra és krikettezni is szeretnének este.
Kelt.: 2012.05.03